Kelet Párizsa, Shanghai – a meglepetések városa

Shanghairól keveset tudunk a világnak ezen a felén, pedig a Távol-Kelet egyik legnagyobb gazdasági központja, amely egyben jelenleg a világ legnépesebb városa és még pár leg- tartozik hozzá, így például a világ legnagyobb teherkikötője is.

Hosszú időn át ez a kikötőváros nem tartozott a kínai jog alá – akárcsak Hongkong -, hanem a britek irányították. Őmellettük a franciák, amerikaiak és japánok is kihasítottak maguknak egy-egy negyedet a városból. Sajátos módon 1854-ig nem is települhettek be kínaiak. Híres volt “Kelet Párizsa” kalandorairól, kétes kereskedők és szerencsejátékosok paradicsomaként jellemezték virágkorában.  

A kommunista időszakban Shanghai is bezárkózott, de aztán az 1990-es években felvirágzott. Ma mindenképpen ez az ország legsikeresebb szeglete, rengetegen áramlanak ide. Az sem véletlen, hogy Kína-szerte a shanghai-i nőket tartják a legszebbnek.

Izgalmas és sokrétű múltjának köszönhetően rengeteg látnivaló várja a Shanghaiba repülő turistákat. Ideális a látogatásra a kellemes időjárás miatt a tavasz és az ősz.

A Pudongról látható Shanghai híres látképe.

A kikötőváros európai viszonylatban szinte felfoghatatlanul nagy: 114 városra, és emellett 3 körzetre és 103 alkerületre osztják fel.

A repülőtérről a Maglev lebegő magasvasút repít a belvárosba. A Shanghai Tower – a világ második legmagasabb épületének – tetejéről magaslati kép tárul elénk a városról. Világhíres a skyline, a felhőkarcolók látképe a Huangpu-folyónál, itt láthatunk párat a megapolisz négyezer toronyházából.

Shanghai óvárosában található Kína egyik legszebb kertje, a Yuyuan kert.

Ha a múltat fedeznénk fel, a káprázatos Yuyuan kert kihagyhatatlan. Az Old French Confession, az egykori francia negyed ma is bejárható, ahol a tradícionális helyi ‘shikimen’ építészeti stílus emlékei csodálhatóak meg. A hangulatos óváros tele van kávézókkal, teázókkal, a Taikang Roadon akár a Gozsdu udvarban is érezhetjük magunkat. Shanghaiban még zsidó negyed is van; emellett a helyi sajátosságok sorából kiemelhetjük a Szabók Piacát (Fabric Market), vagy a People’s Square lánypiacát, ahol helyi szülők hirdetik eladósorba került lányaikat.

Aki nyugati típusú szórakozásra vágyik, az eltölthet egy napot a 2016. májusában nyílt Shanghai Disneyland-ben, ami felhőtlet kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A megközelítése roppant egyszerű, mivel külön metrómegállót építettek neki.

A kínai éttermekről felállított magyarországi nézeteinket pedig azonnal felülírja egy-két itteni étkezés: a valóság az, hogy a kínai, ezen belül a shanghai konyha az egyik legjobb a világon. A gyógynövényes éttermet pedig annak is érdemes kipróbálnia, aki egyáltalán nem szereti a helyi ételeket.

Szabad, nyüzsgő, impulzív légkör, rengeteg élmény, zavarbaejtően keleti és nyugati hangulat egyszerre – ez Shanghai.

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.